For event organizers

“…Mert ti olyanok vagytok, mint a tükör: ahogy a színpadon álltok, a zenei tudás mellett az életörömötökkel a hallgatóságban is felébresztitek a életörömöt. Azt hiszem, ez a legtöbb, amit művész megtehet. ”
/Rados Virág, író/

Hazánk egyik legnépszerűbb és legtöbbet koncertező jazzrock formációja szinte berobbant a magyar jazz-életbe.
Több évtizedes, stílusokat átölelő alkotómunka után született a zenekar jelenlegi felállása 2012-ben, és azóta sikert sikerre halmozva hódítja meg a hazai és nemzetközi zenerajongók egyre szélesebb táborát.
A Fourtissimo Jazz Orchestra alapítói a Príma-díjas Kuna testvérek, Valéria, Márton, Gyula és Bence.
A zenekar hangzását alapvetően meghatározza Valéria sokszínű énekhangja és a rézfúvós hangszerek erőteljes jelenléte.
A jazz-rock kifejezés hazánkban kevésbé ismert, de a műfaj sajátosságai magában hordozzák a dinamikus és szórakoztató előadásmódot, a jazz értékeivel karöltve. Számos, méltán világhírű előadó képviselte és népszerűsítette ezt a műfajt, többek közt a Weather Report, a Chicago, a Maynard Ferguson Band, vagy Bill Chase.

Épphogy elindult 2014., máris a Magyar Rádió Márványtermében koncertezett a zenekar a “Klasszikus és Jazz” koncertsorozat keretében, egy hónappal később a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Zuglói Smooth Jazz Club-ban játszottak. Mindkét helyen teltházzal, és a zenekarra jellemző elsöprő sikerrel szerepeltek. Ezt követően a VII. Jazzy Jazz Dalversenyen indultak két saját dallal, melyből mindkettő a legjobb tíz közé, azaz a döntőbe került, majd Funk 4 Fun c. szerzemény elnyerte a verseny Közönségdíját! A Művészetek Palotájában is gyakori vendégek, a Balkan Fanatik, és az Anima Sound System MR2 Akusztik+ koncertjén is közreműködtek.

2015. szintén mozgalmasan indult, Éliás Gyula Jr. oldalán léptek fel A DAL 2015 c. műsorban az Eurovíziós Dalverseny válogatóján, majd legújabb, ápr. 27-én megjelent „The Road so Far” c. albumuk bemutató turnéjára indultak Németországba, aminek állomásaként az ország legrégebbi jazzfesztiválja is szerepelt, a Gronau Jazzfest.

Az elmúlt három évben 283 koncertet adtak hazánkban és Európa-szerte, melyek közül fontosabb állomásnak tekintik a már említett Gronau Jazzfest-et, itthon pedig a Pannonhalmi Jazz Nyár, a Szerencsi Csokoládé Fesztivál, a hévízi Főszezonnyitó Fesztivál, a Muzsikál az Erdő, a siófoki Víztorony Fesztivál, a Szegedi Borfesztivál a Tokaji Szüreti Napok és Jazzy Gourmet Szilveszter emelkednek ki.

A zenekar további tagjai:

Somos András – billentyűk, fuvola
Éder Ferenc “Lá”, – basszusgitár
Geier Attila / Kormos János – gitár
Kottler Ákos – dob
Ditzmann Tamás “Maci”- hangmérnök

A Fourtissimo díjai:

1993 – Nemzetközi Barcsi Rézfúvós Kamarazenei Találkozó – Nívódíj
1995 – Passau Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Verseny – Különdíj
1996, 98, 99 – Pozsony Interforum Talentov Nemzetközi Kamarazenei verseny – I. díj
2005 – Fonogram díj jelölés mint „Az év felfedezettje”
2005 – Príma-Díj
2013 – Smoothjazz Dalverseny Közönségdíj
2014 – VII. Jazzy Dalverseny Közönségdíj

Fontosabb rendezvények: 

Hévíz, Főzezonnyitó Fesztivál, 2015
Gronau (DE), Jazzfestival 2015
Siófok, Víztorony Fesztivál, 2015
Pannonhalmi Jazz Nyár 2015
Lipóti Kenyér-és Hal Fesztivál 2015
Balatonfüred, Borhét 2015
Magyar-Szürkebarátok Találkozója, Hortobágy 2015
Hajdúhadházi Káposztás Napok 2015
Tokaji Szüreti Napok, 2015
Wekerle Napok, 2015
Falvak Éjszakája, Kunszállás 2015
Budapest, Palotanegyed Fesztivál 2014
Debrecen, Borkarnevál 2014
Szerencsi Csokoládé Fesztivál 2014
Komáromi Napok 2014
Velencei-tavi Hal-, Vad- és Pálinkafesztivál 2013-14
Szegedi Borfesztivál 2014
Siófok, Balatoni Szezonnyitó 2013-14
Muzsikál az erdő, Szurdokpüspöki 2014
Hegykő, Sörfesztivál 2014
Balatonlellei Juliális 2014
Rácalmási Tökfesztivál 2014
Tarjáni Tavaszi Napok 2013
Tatabányai Tavaszi Fesztivál 2013
Orbán-napi Borünnep Hajós 2013
Muzsikál az erdő, Mátrakeresztes 2013
Csopaki Fröcccsöntő 2013
Borsodi Művészeti Fesztivál, Edelény 2013
Szeghalom, Boszorkányfesztivál 2013
Hegykői Bornapok 2013
Eger, Bormustra 2013
SzeptemberFeszt, Népliget 2013
Nemzeti Vágta 2012
Hotel Rezidence szilveszter 2006, 2007, 2008
Kecskeméti Repülőnap 2000, 2006
Sziget Fesztivál 2001, 2002
Váci Világi Vigalom 2003, 2004, 2012
Balatonalmádi Borfesztivál 2009, 2010, 2011
Miss World Hungary 2004, 2005
Szolnok, aug. 20-i városi ünnepség 2004, 2005
Hertelendy Kastély, Szenitvánéji ünnepség 2001, 2002, 2003
Príma Primissima díjátadó, Budapest 2006
Kecskeméti L-39 Albatros -búcsúztató ünnepség 2009
Balatonalmádi Borfesztivál 2009, 2010, 2011
Kispesti Városi Napok 2004, 2007, 2011
Lajosmizse Városi Ünnepség okt 23. 2011
Kelebia, Kárpát fesztivál 2002, 2011

“Nekem nagyon sokat kell utaznom, hogy tehetséges fiatalokat tanítsak. Önnek, – Kuna apuka – egy ragyogó mesterosztálya van…otthon! “– Roger Bobo, (Zsámbék, 1996)
“Nagyon sok együttessel találkoztunk a világban 25 éves pályafutásunk alatt, de ilyennel még sehol másutt”– Eugen Watts (Canadian Brass) Budapest, 1996 jan. 22.
“Közreműködik a legendás Fourtissimo” – Varnus Xavér
“Nekem az a legfontosabb, hogy melyik zenekar tudja közelebb hozni az emberek szívéhez a Jazz-t, és ez a Fourtissimo”
Adrienn Bodóczki, az A38 Hajó Talentométer c. versenyének zsűritagja
“Örökzöld. Friss.” –  Vizin Viktória, operaénekesnő
“Kreatív, színes, szórakoztató, profi!” – Duda Zsófi
“Vidám, művészi, jó hangzású, profi zenekar. Élmény hallgatni” – Huszár Rita
“Jókedvű,vidám,harsány zenekar, akik jóval a profi színvonal fölött adják elő a számokat. A színpadon való megjelenésükkel és mozgásukkal, valódi színházi előadást láttam.” –  Árpád Báró

03

Exclusive, excellent, exeptional, fantastic! These are the best words that fully describe the atmosphere as the Fourtissimo Jazz Orchestra takes over the stage. You just need to hear their unique presentation and the magic will start within you too ….

The band’s frontmen, the four Kuna siblings play their brass instruments with impacable timing. Immediately a sense of connection with the music captivates the audience. With more than a quarter-century experience, the artists give sound to their instruments with breathtaking virtuosity. In their performance they create such a unique art experience for the audience so that they can feel the overwhelming power of MUSIC .

– Valeria Kuna , ” Queen of the Night” , is the voice of the band. Her sensual trumpet play and charismatic personality extremely augments the show.
– Gyula Kuna , the first trumpeter can achieve dizzying heights with his instruments. Competent listeners just call him the”Hungarian Maynard Ferguson”.
– Bence Kuna plays horn, and it’s in itself is a rarity in this genre. He plays with unquestionable professionalism which shows for everyone what a real ” jazz hornist” is.
– Marton Kuna, the trombonist performes extremely creative , unique and incredibly perfect musical improvisations. He is also a master of his instrument.

They are the Fourtissimo’s four founding members who were being joined by some of the country’s best jazz-rock musicians.

The members of the band are:

Valeria Kuna trumpet, vocals

Gyula Kuna – trumpet

Marton Kuna – trombone

Bence Kuna – horn

András Somos – keyboards , flute

Ferenc Eder, “LA” , Peter Szuna – bass

Attila Geier , Janó Kormos – guitar

Ákos Kottler – drums

Tamas Ditzmann ” Bear ” – sound engineer

The Fourtissimo Jazz Orchestra ‘s concerts are always fine tuned to satisfy the specific audience needs and also guarantee an extraordinary cultural and musical experience.

The Fourtissimo Jazz Orchestra plays legendary songs of legendary performers and also their already extremely successful own songs in this exclusive “jazz delicacy” concert programme. The concert program contains improvisational elements. It guides the music-hungry audience through the footsteps of 60-70′s jazz-rock , beat, funk and soul legends.

Fourtissimo’s awards:

1993 – International Barcs Brass Chamber Music Appointment – Prestige Award
1995 – Passau International Brass Chamber Music Competition – Special Award
1996, 97, 98 – Pozsony Interforum Talentov International Chamber Music Competition – I. place
2005 – Fonogram Award marking like „The Newfound of the year”
2005 – Príma Award
2013 – I. Zugló Smooth Jazz Competition, Audience Award
2014 – Jazzy Jazz Song Competition, Audience Award

Individual awards:

Valéria Kuna:
1993 – National Cello Competition, Special Award
1996 – National Trumpet Competition, II. place

Márton Kuna:
1993 National AltoBrass Competition, I. place (trombone)
1997 National AltoBrass Competition, I. place (trombone) (harsona, euphonium)
2009 ITF International Alto Trombone Competition, Danmark, I. place (trombone)

Gyula Kuna:
1993 National Trumpet Competition, II. place
1996 National Trumpet Competition, I. place
1996 National Trumpet Competition, Pilisvörösvár, I. place

Bence Kuna:
1995 – National Horn Competition, I. place
1998 – National Horn Competition, I. place