Rólunk

…Mert ti olyanok vagytok, mint a tükör: ahogy a színpadon álltok, a zenei tudás mellett az életörömötökkel a hallgatóságban is felébresztitek az életörömöt. Azt hiszem, ez a legtöbb, amit művész megtehet. ”

/Rados Virág, író/

A Fourtissimo közel 26 éve meghatározó jelenség a magyar zenei világban. Számos területen úttörőnek számít munkásságuk, mind a komolyzene, mind a könnyűzene illetve a jazz berkein belül. Komolyzenészként elsőként építettek show-elemeket műsorukba, mellyel még közelebb hozták a klasszikusokat a ma emberéhez, majd néhány évvel később szintén elsőként képviselték a crossover műfaját hazánkban. Első stúdióalbumuk megjelenése után a világzene és a népzene felé fordultak, majd következett régóta dédelgetett gyermekkori álmuk, a jazz. Ezen belül is a jazz-rock, illetve a fúziós jazz műfajában kezdtek el alkotni, koncertezni. Bármihez is fogtak, szakmai- és közönségsiker kísérte útjukat; az elmúlt hat évben 680 koncertet adtak hazánkban és Európa- szerte, illetve számos hazai és nemzetközi verseny győztesei, díjazottjai (Príma-díj, Fonogram-jelölés, Zuglói Smooth Jazz és VII. Jazzy Jazz dalverseny közönségdíj, a teljesség igénye nélkül).

A 2017 végén megjelenő lemezük a XX. század eleji jazz elemeit ötvözi a mai modern tánczenével. A Parov Stelar által is fémjelzett electro swing stílust balkáni réz-motívumok színesítik, egy igazi vérpezsdítő elegyet alkotva.

A zenekar erőssége a szakmai hitelesség és a professzionális hangszertudás mellett, hogy alapító tagjai nemcsak a színpadon alkotnak egységet. A Fourtissimo-t a négy Kuna testvér, Valéria, Márton, Gyula és Bence hozta létre még 1993-ban (a zenekar legidősebb tagja ekkor csupán 11 éves volt!). Zenei munkásságuk alapjait a rézfúvós hangszerek képezik, mivel 2-4 éves koruk óta ezeken a hangszereken játszanak. A trombita, kürt és a harsona mellé az évek során az ének társult, így a zenekar jelenlegi felállása:
Valéria (ének, trombita), Gyula (trombita), Márton (harsona) Bence (kürt, ütőhangszerek).

A testvéri kötelék és a zene iránti elkötelezettség kiemeli a Fourtissimo-t az előadók sorából. Utánozhatatlan atmoszférát teremt minden előadásukon a testvéri kötődés és a szeretet természetes jelenléte.

Részletes biográfia

A zenekar díjai:
1993 – Nemzetközi Barcsi Rézfúvós Kamarazenei Találkozó – Nívódíj
1995 – Passau Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Verseny – Különdíj
1996, 98, 99 – Pozsony Interforum Talentov Nemzetközi Kamarazenei verseny – I. díj
2005 – Fonogram díj jelölés mint “Az év felfedezettje”
2005 – Príma-Díj
2013 – Smoothjazz Dalverseny Közönségdíj
2014 – VII. Jazzy Dalverseny Közönségdíj

Referenciák: Gronau Jazzfest, (DE),  Pannonhalmi Jazz Nyár, Szerencsi Csokoládé Fesztivál, Hévízi Főszezonnyitó Fesztivál, Muzsikál az Erdő,  Siófoki Víztorony Fesztivál, Szegedi Borfesztivál, Tokaji Szüreti Napok,  Jazzy Gourmet Szilveszter…stb.